»
2011. június 16. csütörtök
Rendkívüli közmeghallgatást tartott az Emberi Jogi Bizottság
Az Európai Parlament Emberi Jogi Bizottságának (DROI) ezen a héten tartott, brüsszeli ülésszakán, június 15-én délelőtt rendkívüli közmeghallgatásra került sor A Kínzás Áldozatai Támogatásának Nemzetközi Világnapja alkalmából, mely egyébként évenként június 26-ára esik.Heidi Hautala elnökasszony meghívásának eleget téve Eric Sottas, a Kínzásellenes Világszervezet (OMCT) főtitkára, valamint Hina Jilani pakisztáni jogásznő, az ENSZ korábbi emberi jogi jelentéstévője tartottak átfogó beszámolót a kínzások terén fennálló nemzetközi helyzetről, illetve a világszinten alkalmazott kegyetlen, embertelen és lealázó gyakorlatok és módszerek elterjedtségéről. Az előadók a vonatkozó nemzetközi egyezmények betartását sürgetve, határozottan kiálltak a kínzás áldozatainak védelmében, és az erőszakos vallatási módszerek teljes betiltását követelték – hasonló kiállásra kérve az Európai Unió illetékes fórumait.
Hozzászólásában Tőkés László EP-alelnök különösképpen a volt kommunista országokban – köztük is a szovjet tagállamok némelyikében – továbbra is fennálló embertelen állapotokra hívta fel a figyelmet, külön is kitérve a kommunista rezsimek által előszeretettel alkalmazott „lélektani hadviselés” tovább élő gyakorlatára.
Erdélyi képviselőnk konkrét formában is felvetette és a DROI-bizottság figyelmébe és napirendjére ajánlotta a következő eseteket:
Erdélyi képviselőnk konkrét formában is felvetette és a DROI-bizottság figyelmébe és napirendjére ajánlotta a következő eseteket:
- Ershidin Israel ujgur emberi jogi, kisebbségi harcos kazahsztáni fogvatartása, majd cinkos kiadatása és életét veszélyeztető kiszolgáltatása a kínai hatóságoknak;
- Az ún. temerini fiúk esete, akiket az általuk ténylegesen elkövetett bűncselekményekhez viszonyítva aránytalanul nagy börtönbüntetéssel sújtott a magyarellenes módon ítélkező szerbiai igazságszolgáltatás;
- A bolíviai hatósági terrornak áldozatul esett Eduardo Rózsa Flores csoportjába keveredett Tóásó Előd erdélyi és Mario Tadic horvát ifjak fogva tartásának embertelen és az ellenük folyamatban lévő bűnvádi eljárásnak a törvényellenes viszonyai.
Brüsszel, 2011. június 15.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció